Magamról
Bodó Henriettának hívnak, 48 éves vagyok.
Egyedülálló Anyaként (is) sok sziklát és hegyet megmásztam már az elmúlt évtizedek alatt.
Tudom, hogy vannak kemény és annál is keményebb időszakok az életben. Ezért minden időmet arra fordítottam, hogy megváltoztassam az eddigi életem - és ezzel gyermekemét is-, hogy egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb, élhetőbb életet élhessünk. Az önfejlesztés - önismeret már egész fiatalon az életem részévé vált.
Számomra a múltam nagyon nagy tanítóm volt. Nélküle most nem lehetnék az, aki vagyok.
Nagyon sok emberi kegyetlenségben volt részem, de az évtizedek alatt arra ébredtem rá, hogy mindig van megoldás.
Csak a helyes nézőpontot kell megtalálni.
Azt, hogy hogyan állok az élethez és ahhoz, ami régen elmúlt már. Maga az önfejlesztés mára már számomra egy életforma, majd időközben hivatás lett.
Nagyon sok élettapasztalat, szenvedés, nélkülözés, kitartás és ebből szerzett tudás van mögöttem, amit arra szeretnék használni, hogy másoknak is segítséget nyújtsak egy - egy elakadás vagy éppen egy nehéz időszak átvészelésében és a helyes nézőpont megtalálásában.
GYERE ÉS INDULJUNK EL AZ ÚTON